Egy szokásos pénteki napon, munka után elkezdtük a szokásos módon tervezni a szokásos hétvégét, amely egyébként az utóbbi időben kimerült a Dzsétklább és Szot szórakozóhelyekre való ittas ellátogatásokban. Most valami újat és formabontót akartunk. Ezért:

Jómagam és Jetson (Röné)  beültünk a kocsiba és elmentünk Kiskőrösre Bálnához (aki Edem és most átugrom az oda vezető út alatt történteket). Remek napot töltöttünk el ott. "Ideje volt már". Beszélgettünk, sörözgettünk, nevetgéltünk, "újraismerkedtünk", sztorizgattunk, sörözgettünk, ettünk, sörözgettünk, majdnem lefeküdtünk, pihenni többször is, sörözgettünk, aztán egy kicsit még sörözgettünk is, amikor Bálna v. Dagadt v. Bél vagy Edem:) hozzákezdett (kis noszogatásra) remekművének előkészítéséhez, ami abban kimerült, hogy a szenes zsákot odavitte a sütögetőhöz, miközben Mazsi (a hivatásos mopsz) összevissza hörtyögött mindenhova, s mindenkire. Elkezdődhetett a csirkesütés. Rá egy kis olaj, egy kis szén, meg maga a csirke és már sülhetett is a csoda. Közben előrántottak pár cigarettát, beharaptunk néhány kekszféleséget és persze iszogattunk egy kis sört. A folyékony kenyér és a szokásos: "mi van veled" után arra lettünk figyelmesek, ahogyan Edem majdnem begyújtotta önmagát a hús sütése közben. A reakció, egyszerűen hihetetlen volt. Röné azt hiszem a bal lábát három cm-rel arrébb húzta, Edem bnője éppen pislogott, Jómagam unottan elfordítottam fejem. Szóval meg kell mondjam, hogy eléggé megrendültünk, hogy most mi lesz a dagadtal. Nem lett semmi. Kész lett a csirke. A nagy láng hatására a csirke gasztronómiai pikantériája egy posztmodern köntösbe öltözött. Kívül szarrásült, belül pedig nyers maradt. Legjobb! Hasmenés nem lesz.

Miután megettük félig meddig a Vércsirkét és szétröhögtük az agyunkat, jöhetett egy kis sör. Persze a saláta elfogyott. A csirkét nem győztük dícsérni. Mindenki kínálgatta a másiknak. Úgy volt, hogy reggel hozunk az útra hazafelé, de Edemék csak az ajtócsapódásra és a csikorgó kerekekre ébredhettek... Egyre jobban alakult az este. Hozta mindenki a formáját:) 

Közben Perec bnéja lelépett...Hatan maradtunk.

És valahogy a lófejű repülő potrohos sörény patákkal, a pikkelyestalpú nők és rézfaszúbagollyal fűszerezett szárnyas kutya környékén elkezdtünk a zenéről, mint olyanról beszélni. Fera hozta a Blues feelinget egész lényével, Edem a Dárendbészt, Röné a Jazz világát, Jómagam pedig a Reppptet. Elméletgyártások, viták, a blues és a jazz eredete, az r&b jelenlegi elkorcsosulása és a műfaj megcsúfolása, s olyan régi nagy slágerek felelevenítése, mint Lolától: az "egyedül akarok lenni" vagy Britney Spears-től a "lálá lálá lululu" után ittunk egy kis sört. Feltörtek az emlékek, mint a Bubble Gum együttes, a Bestiák, Kozsó elárverezett hajtincse, Sénötvennyóc névváltása (miután bekokszolva halálra gázolt egy rendőrt és rezzenéstelen arccal nyilatkozza, hogy az image váltáshoz kellett az új név...ááá), a Vengaboys, Lou Bega, hogyé a hal?, brooklyn bounce, captain jack, mr president...etcetc. Feráék is elmentek, mi meg lefeküdtünk aludni Attila (a kígyó) és az Iron Man közelébe.

Grieg: Reggel...

5kor keltünk, de mintha le sem feküdtünk volna, ugyanis ébredés után 2 másodperccel az alábbi beszélgetés zajlott le rena és jómagam közt: 

" - Nadály van nálad? A beetetett helyre menjünk." 

" - Persze csak a kocsmánál fel kell vennünk Kiss Zsoltit"

" - Én fenekezni fogok!"

Így kezdődött, folytatódott a reggel, amikor felötlött a fejünkben, hogy kellene egy blog, ahol a zenékről beszélünk, zenéket elemzünk, mindenki a maga módján. Ennyi...

döforesztizonfájör vábülürünyinyeeejü

Rendezte az élet, sorokba szedte Röné és Jómagam